A Hungrál családi házban, különböző helyiségekben törrénő elhelyezése után a hatás kb. 3 nappal vált egyértelműen érezhetővé. Ez azt jelenti, hogy feleségemnek és nekem sokkal kiegyensúlyozottabb lett az alvásunk. Lengyel pálcával az egész házban “ellenőriztem”, és a pálca a vízereknél, Hatman vonalaknál nem összefelé ment, hanem szétnyílt. Egy hét múlva azt vettük észre, hogy a párkapcsolatunkban minőségi javaulás történt. A házimozi rendszeremen a zenei hangok “másképp”, vagyis csodásan, csengően, angyalian szólaltak meg, ami nagymértékben eltért az eddig megszokottól. A gyermekem leukémia transzplantáción esett át. A társasház egyik emeletén lakik, és lengyel pálcával azt tapasztaltam, hogy amelyik ágyon alszik, az alatt, pontosan keresztirányban vannak vízerek. Hungrálokat helyeztünk el a lakás helyiségeiben, és természetesen abban a szobában is, ahol alszik. Egy nap múlva az egész lakásban lengyel pálcával nem találtam “vízeres” területet (a pálca mindenhol szétnyílt). A gyermekem közérzete sokkal jobb lett, és a kezelő orvosa is “dícséri” a javuló véreredéményiért Természetesen ő is dolgozik, magán azon – napról, napra – , hogy sikeres legyen transzplantáció. Hiszem, hogy Hungrál nagymértékben hozzájárul a gyógyulásához. Mindkettő lakásban az egész család használja. Javaslatomra kettő ismerőm is vásárolt már Hungrált. Ez egy csodás harmonizáló!